Tavaly október végén ért véget egy 11 évig tartó kapcsolatom,egy nős férfival.A kérdésem az lenne, hogy ez a férfi vissza tér-e még az életembe,és hogy érez-e még irántam valamit.Ő:1972 07.04 Én:1960 11.19 Válaszukat köszönöm
Kedves Dariussza!
Igazából az érdekelne hogy amikor együtt voltam az ex- párommal akkor mit érzett irántam? Komolyan gondolt e vagy csak én hittem hogy igen. Zavarja e hogy régóta nem hall rólam semmit? Érdeklem e még?
Köszönöm szépen
Kártya nélkül mondom Önnek, hogy belső energetikai tartalékai ki vannak merülve, amire ez a lehetetelen időjárás még csak rápakol. Mindenképpen fel kell magát töltenie. Alapjáraton magasdózisú multivitamin fogyasztása. Utána szakrális magasenergiáju helyre menjel el töltekezni. Lehet, hogy szükség lenne csakra harmonizációra is. Gyorssegélyként irány az első templom ahol a csendben és nyugalomban közel tud kerülni Istenhez és kérje tőle a segítségét háborgó lelkének megnyugtatására, életének pozitív irányba fordításához. Utána jöhet az összes többi amit az elején írtam. Addigra végre itt lesz az optimista napsütéses tavasz és meglátja rögtön szebben fogja látni a helyzetét. Fel a fejjel!!!
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.24 19:57
Napocs
„
Kedves Dariussza! Túl vagyok egy szakításon. Idézőjelben. Van, hogy könnyebb van, hogy nehezebb. Most az utóbbi napban nagyon nehéz, sokat sírok, és lelkileg annyira "fáradtnak" érzem magam.
Mi van velem? A lapok szerint?Mit tegyek hogy jobb legyen? Köszönöm

Sajnos nem igazán lenne köszönet benne ha összejönnnek, mert a férfi előző kapcsolatának hölgytagja megkeseríti az életüket, és Önnek csak a szomorúság marad a végén. Igazán sajnálom.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.24 09:28
Csoepke
„
Kedves Dariussza!
Az Ő születési adatai: 66.10.26., az Én adataim: 66.12.02.
Köszönettel:
Csoepke
"Kedves Csoepke!
Mindkettőjük születési adatait kérem.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.23 08:08
Csoepke
„ Kedves Dariussza!
Segítségedet szeretném kérni abban, hogy az a férfi, aki megérintette a lelkemet, helyet kap-e az életemben?
Kedves Andyca! Kérem, hogy nyugodjon meg, mert ismét visszatér a régi jó időszak az életében, mint munkahely, és mint párkapcsolat terén. Ég Áldja Maya
Vannak még érzései Ön iránt Miklósnak, de a reményt feladta, nem valószinű, hogy fogja Önt keresni.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.23 10:37
paradiso
„
Kedves Dariussza ! Érdekelne Miklós (1979, szept.5) fog e keresni az idén. Nagyon szeretem és várok rá még most is. Úgy érzem összetartozuk csak elhamarkodttan hoztunk egy döntést. Azóta viszonylag sok idő telte el. Nem tudom milyen érzése van velem szembe? Harag, csalódottság vagy semmi? Mit mutatnak a lapok van remény? Köszönöm Andi (1974,márc.2)

Csak egy bogi nevü hölgy kétszer küldte el az üzenetét ezért talán nem vett észre, Ha látta akkor elnézést!
Kb. mennyi az az idő amíg még együtt lesznek? Én igazából soha nem szótam bele a dolgaikba, most sem fogok csak érzem és látom ,hogy valami nincs rendbe köztük! Attól tartok, hogy a lányom nem jár egyenes úton!
Köszönöm válaszodat!
Erzsi
2013.03.18 20:52
josvonal-dariussza
„
Kedves Erzsi!
Egyszerűen nem illenek össze, ennek ellenére még egy darabig valószinűleg együtt lesznek.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.18 11:57
Erzsi1968
„
Kedves Dáriussza!
A lányom (1990.04.12) és barátja(06.22) kapcsolatára lennék kíváncsi?
Ez a pasi nem őszinte Önhöz, és ez igencsak problémát jelentene ha kapcsolat alakulna ki Önök között. Ha őt választaná legyen körültekintő, megfontolt és óvatos.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.22 21:13
monesz
„
Kedves Dariussza!
Elnézést kérek, hogy ennyi mindent kérdeztem, de egy kicsit össze vagyok zavarodva. Azt hiszem az én szívemhez inkább a régi szerelem áll közel, ezért 1964.06.02. Köszönöm és ismét elnézést.
Kb. mennyi az az idő amíg még együtt lesznek? Én igazából soha nem szótam bele a dolgaikba, most sem fogok csak érzem és látom ,hogy valami nincs rendbe köztük! Attól tartok, hogy a lányom nem jár egyenes úton!
Köszönöm válaszodat!
Erzsi
2013.03.18 20:52
josvonal-dariussza
„
Kedves Erzsi!
Egyszerűen nem illenek össze, ennek ellenére még egy darabig valószinűleg együtt lesznek.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2013.03.18 11:57
Erzsi1968
„
Kedves Dáriussza!
A lányom (1990.04.12) és barátja(06.22) kapcsolatára lennék kíváncsi?
TAROT TANFOLYAM KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK ONLINE * Az alapoktól a mesteri szintig * Kattints ide: //tarotakademia.gportal.hu
***
3 TIPP a Tarot kártya megtanulásához
CASANOVA TAROT TANFOLYAM KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK * Villámkurzus és mesteri tanok * SZERELMI MÁGIÁK * On-line, valamint személyesen * Parapszichológiai tudásra vágyóknak és párkapcsolat elemzőknek! * //casanova.gportal.hu
VÉGRE EGY TAROT KÖNYV A MEGÉRTÉSHEZ!!! * 666 bölcsesség a Tarot kártyában * Kattints ide: //tarotakademia.gportal.hu
Négy napos tanfolyam teljes anyaga: Angeológusképző; Kezdő- és mesterkurzus; Kommunikáció és gyógyítás Angyalokkal; Jövendölés angyalkártyákkal; ANGYALMÁGIA... * Előadó: Éva Ilona
Az első kártyavető tankönyv, mely lépésről lépésre bevezeti az olvasót a jövendőmondás és a múltidézés fantasztikus világába. Igazi jós szakkönyv kezdőknek, haladóknak és leendő mestereknek * A/4 méret, 200 oldal, 8900- (Tündérképz
BACH VIRÁGTERÁPIA TANFOLYAM * Hatásos alternatív módszer az egészségért * Egyedi terápia - biztos segítség! * KATTINTS IDE!
Bach alkatiszer készítése * Virágeszenciák jelentése * Állapotfelmérés és javallat
BOSZORKÁNY TANFOLYAM * Fantasztikus vezetés, örök élmény! * Nem csak spiritisztáknak! * Gyakorlati mágia tanok és minden, ami SZERELEM!!! //boszorkanykonyv.gportal.hu
Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave
BOSZORKÁNY kontra PAP
Szerelem, halál, átok, ördögök, szellemek, alvilág és túlvilág a spiritiszta vallásában és a lelkész hitében
Egy katolikus pap harca egy mindenre elszánt boszorkánnyal – napjainkban