Engem (1971.02.28)lánykori szerelmem, aki kisebb-nagyonbb megszakításokkal 3 évig udvarolt nekem, (1971.08.07) és egyszer csak magyarázat nélkül szakított velem 19 év után újból felkeresett, hogy még mindig szeret. 11 hónapig leveleztünk, és mikor találkozni kellett volna mindig mondta, hogy jó, de nem tett a találka érdekében semmit, és 2 hónapja ismét nem ír. Kérdésem lenne, hogy mit várhatok Tőle ezek után?
Összefutottam pár hete egy régi kollégémal,akivel még a volt munkahelyemen.Sokat beszélgettünk akkoriban,mindig kereste a társaságomat,azonban Ő akkoriban is nősült..Most 4 év után akor este sokat beszélgettünk.Örült,hogy látott.Említette,remélte,hogy összefutunk,(egy újabb munkahelyen,csak mire Ő megkata ott a poziciót ,én felmondtam),és tudunk újra beszélgetni.Azóta Ő elvált.Úgy alakult,hogy cheten azóta ritkán de beszéltünk.Tudtam ,hogy táncol,és kikértem a véleményét,(egy kolléganőmet érdekelné az a táncklub,aki megkért kisérjem el).Tehát jövőhéten ott fogunk találkozni,és Ő felvetette,hogy akkor majd kedden megbeszélhetnénk egy másik időpontot,amikor összefuthatnánk kettesben is beszélgetni.
Kérdésem az lenne,hogy Ő csak barátkozni akar vagy a nőt is látja bennem,és lehet ebből több?Én nagyon nyitot vagyok Ő felé,ő meg félénk kissé.
Érdeklődni szeretnék, hogy lesz e mostanában változás a szerelmi életemben, esetleg új férfi feltűnésében bízhatok e? Mert úgy érzem már hiába várok a régi kapcsolatomra, ő már nagyon messze jár, mind érzésekben, mind testileg... Tovább kell lépnem... csak nem tudom merre tovább...
Összefutottam pár hete egy régi kollégémal,akivel még a volt munkahelyemen.Sokat beszélgettünk akkoriban,mindig kereste a társaságomat,azonban Ő akkoriban is nősült..Most 4 év után akor este sokat beszélgettünk.Örült,hogy látott.Említette,remélte,hogy összefutunk,(egy újabb munkahelyen,csak mire Ő megkata ott a poziciót ,én felmondtam),és tudunk újra beszélgetni.Azóta Ő elvált.Úgy alakult,hogy cheten azóta ritkán de beszéltünk.Tudtam ,hogy táncol,és kikértem a véleményét,(egy kolléganőmet érdekelné az a táncklub,aki megkért kisérjem el).Tehát jövőhéten ott fogunk találkozni,és Ő felvetette,hogy akkor majd kedden megbeszélhetnénk egy másik időpontot,amikor összefuthatnánk kettesben is beszélgetni.
Kérdésem az lenne,hogy Ő csak barátkozni akar vagy a nőt is látja bennem,és lehet ebből több?Én nagyon nyitot vagyok Ő felé,ő meg félénk kissé.
Összefutottam pár hete egy régi kollégémal,akivel még a volt munkahelyemen.Sokat beszélgettünk akkoriban,mindig kereste a társaságomat,azonban Ő akkoriban is nősült..Most 4 év után akor este sokat beszélgettünk.Örült,hogy látott.Említette,remélte,hogy összefutunk,(egy újabb munkahelyen,csak mire Ő megkata ott a poziciót ,én felmondtam),és tudunk újra beszélgetni.Azóta Ő elvált.Úgy alakult,hogy cheten azóta ritkán de beszéltünk.Tudtam ,hogy táncol,és kikértem a véleményét,(egy kolléganőmet érdekelné az a táncklub,aki megkért kisérjem el).Tehát jövőhéten ott fogunk találkozni,és Ő felvetette,hogy akkor majd kedden megbeszélhetnénk egy másik időpontot,amikor összefuthatnánk kettesben is beszélgetni.
Kérdésem az lenne,hogy Ő csak barátkozni akar vagy a nőt is látja bennem,és lehet ebből több?Én nagyon nyitot vagyok Ő felé,ő meg félénk kissé.
A dolog nem az aminek látszik, mérlegelj gondosan, mer álmaidat elviszik.
szeretettel üdvözöl Dáriussza
2012.09.19 22:40
thegucci
„
Kedves Jósnő!
Azt szeretném megtudni hogy van e esélyem az egyik osztálytársamnál ( 1994.11.2.) úgy érzem hogy kezdek érezni iránta valamit, esetleg ő érez valamit irántam.. ? vagy tudnék valamit tenni hogy érdeklődjön felém?

Sajnos ez a kiadvány nem számíthat érdeklődésre. Pénzt nem fogsz vele keresni. Sajnálom.
szeretettel üdvözöl Dáriussza
2012.09.19 11:31
Icuska
„
Kedves Dariussza!
Régészek egy 400 évvel ezelőtti levelet találtak egy korabeli sírban.Olyan asszonysors tárul föl benne,amely kisértetiesen hasonlit az enyémre.Eszembe jutott,hogy történetemet ,melynek megjelentetését eddig is terveztem,párhuzamba állítva mutatnám be a két különböző korban élő nő sorsán keresztül.
Mit mond a kártya?Lenne e sikere ennek a kiadványnak?Nagyon várom a válaszod?
Az történt, hogy az édesanyjának "agyborulása" lett. Szerencséjére Ön már nem volt ott, ezért megúszott egy kiadós veszekedést
Nagyon kérem a következő "akciója" előtt vagy keressen meg, vagy számoljon 10-ig mielőtt újra lehetőséget talál arra, hogy kiossza.
szeretettel üdvözli Dáriussza
2012.09.18 21:45
Holdviola7
„
Kedves Dariussza,úgy látszik mostanában nagyon idióta vagyok.Természetesen ez még a múltkori beszélgetés,és azután hogy ez megtörtént hozta el az édesanyját.Ezért is ijedtem meg annyira,mert olyan furcsa érzés kerített hatalmába.Nem értem,mi történhetett.Még egyszer köszönöm!Mónika
TAROT TANFOLYAM KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK ONLINE * Az alapoktól a mesteri szintig * Kattints ide: //tarotakademia.gportal.hu
***
3 TIPP a Tarot kártya megtanulásához
CASANOVA TAROT TANFOLYAM KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK * Villámkurzus és mesteri tanok * SZERELMI MÁGIÁK * On-line, valamint személyesen * Parapszichológiai tudásra vágyóknak és párkapcsolat elemzőknek! * //casanova.gportal.hu
VÉGRE EGY TAROT KÖNYV A MEGÉRTÉSHEZ!!! * 666 bölcsesség a Tarot kártyában * Kattints ide: //tarotakademia.gportal.hu
Négy napos tanfolyam teljes anyaga: Angeológusképző; Kezdő- és mesterkurzus; Kommunikáció és gyógyítás Angyalokkal; Jövendölés angyalkártyákkal; ANGYALMÁGIA... * Előadó: Éva Ilona
Az első kártyavető tankönyv, mely lépésről lépésre bevezeti az olvasót a jövendőmondás és a múltidézés fantasztikus világába. Igazi jós szakkönyv kezdőknek, haladóknak és leendő mestereknek * A/4 méret, 200 oldal, 8900- (Tündérképz
BACH VIRÁGTERÁPIA TANFOLYAM * Hatásos alternatív módszer az egészségért * Egyedi terápia - biztos segítség! * KATTINTS IDE!
Bach alkatiszer készítése * Virágeszenciák jelentése * Állapotfelmérés és javallat
BOSZORKÁNY TANFOLYAM * Fantasztikus vezetés, örök élmény! * Nem csak spiritisztáknak! * Gyakorlati mágia tanok és minden, ami SZERELEM!!! //boszorkanykonyv.gportal.hu
Evvalena di Reirossi - Pater Prospero - Veronica Chiave
BOSZORKÁNY kontra PAP
Szerelem, halál, átok, ördögök, szellemek, alvilág és túlvilág a spiritiszta vallásában és a lelkész hitében
Egy katolikus pap harca egy mindenre elszánt boszorkánnyal – napjainkban